Megújulás Kívül-Belül
Ebben a hihetetlenül felgyorsult világban minden folyamatosan változik, mi pedig vagy hagyjuk, hogy elsodorjon bennünket – elveszítve a kontrollt testünk és\vagy lelkünk felett is – vagy megvetjük a lábunkat és azt mondjuk: NEM TESZEK OLYAT, AMIT NEM AKAROK!
A sorsunkat persze (bármit is mondanak a hangzatos szavakat használó internetes bölcsek) nem irányíthatjuk teljes mértékben, mivel rengeteg olyan külső tényező is befolyásolhatja, melyre nincs ráhatásunk. Nevezheted véletlennek, pechnek, szerencsének, vis maiornak, vagy aminek csak szeretnéd. Arról azonban már Te döntesz, hogy miként dolgozod fel a negatív eseményeket: önhibáztatással, aggódással, viaskodva magaddal és másokkal vagy előre nézel, állat felemelve, bátorsággal és reménnyel telve.
Idáig azonban nem mindenkinek sikerül egymagában eljutnia, és ezen nincs is semmi szégyellni való! Ha mindenki egyedül fel tudna állni egy nehéz helyzetből, vagy épp a mókuskerék okozta apátiából, akkor nem léteznénk mi, coach-ok. De létezünk! Méghozzá azért, hogy segíthessünk mindenkinek, akinek szüksége van támogatásra, bátorításra, a pozitív gondolatok felé vezető út megmutatására. Ez pedig nem csak azért fontos, mert fantasztikus dolog vidáman és energikusan indítani minden egyes napot, hanem mert csak egészséges lélekkel van értelme nekivágni bármilyen nagy, és főként tartós, testi átalakulásnak. Ahogy mondani szokták: ép testben, ép lélek!
Ha megvan benned az elhatározás, hogy változtass a mostani életmódodon, mind gondolkodásodat, mind alakodat tekintve, akkor ez az általam kifejlesztett program Neked szól!
A csomag tartalma
Életmód váltás – az egészséged alapja
Az első alkalommal körülbelül 1 órában bemutatom a programot, ami mellé jár egy közel 90 oldalas receptkönyv, napló és utána naponta mentorállak írásban minimum 6 héten keresztül.
Kérdés esetén folyamatosan rendelkezésre állok, általában 1-3 órán belül válaszolok! 6 hét alatt átlagosan 6-8 kg-t fogytak az ügyfeleim.
Ha te ennél többet szeretnél, akkor természetesen megyünk tovább a mentorálással addig ameddig szükséged van rá.
Torna – a feszes hasért
Elméleti anyag körülbelül 50 perc, és az első alkalommal átbeszéljük az állapotodat, megkapod a személyre szabott gyakorlatokat az első hétre. Utána heti 1 alkalommal találkozunk a változás követése miatt és ennek fényében újabb gyakorlatokat kapsz tőlem.
2 naponta 30 perc önálló tornát igényel otthon a lapos hasért, a feladatokat személyre szabottan kapod meg egy több oldalas adatlap kitöltése és a személyes beszélgetés alapján.
Az ügyfeleim átlagosan 10-12 hét alatt érték el a kívánt eredményt, de itt is addig kísérlek, amíg szükséges.
Lélekemelés a művész-coaching módszeremmel
Online megoldásfókuszú coaching, ahol kreatív eszközök és kérdések alkalmazásával feltérképezzük, hogy hol az elakadásod, amiért nem sikerült eddig lefogyni és az ülések alkalmával támogatlak, hogy megtaláld a neked leginkább megfelelő megoldást és elindulj az utadon.
A program minden esetben személyre szabott és megelőzi egy tényfeltáró konzultáció, mely alkalmával megbeszéljük, hogy hogyan tudok támogatást nyújtani és eldöntjük, hogy együttműködés keretében tudunk-e dolgozni.
Amennyiben jól érzed magad a bőrödben, de szeretnél lelkileg is olyan jól lenni, mint testileg, akkor csak az online coachingra is tudsz külön jelentkezni.
Csomag ára és jelentkezés
A program online zajlik, videóhívásban, melyen csak TE és ÉN leszünk, tehát ez nem csoportos program, Te vagy a fókuszban, csak RÁD koncentrálok és csak a Te problémáiddal foglalkozunk és oldjuk meg közösen.
Egyénileg, személyre szabottan és folyamatban dolgozom. A folyamat hossza és ára is egyéni elbírálás alapján történik. Ehhez szükséges a Tényfeltáró konzultáció, ahol meghallgatlak, megbeszéljük hogyan tudok segíteni és ennek alapján építem fel a folyamatot.
Jelentkezni nagyon egyszerűen lehet, töltsd ki az alábbi űrlapot és válaszd ki a Mentor programot majd a üzenet mezőbe írj bele minden olyan információt amit fontosnak találsz megemlíteni nekem!
Szeretettel látlak a programon!
Timi
Visszajelzés azoktól akik már igénybe vették a segítségemet
Vedd fel velem a kapcsolatot!
Nem találtam 10 csillagot"
TELEFONSZÁMOM: 06305265774 EMAIL CÍMEM: info@alkotoanyu.hu Lépj be a Facebook csoportomba is!