Persze nem mentünk haza, így muszáj volt átgondolnom ezt a helyzetet, hogy hogyan is tudnék én ezen túllépni és ki kellett lépnem a komfortzónámból.
Te mit tettél volna hasonló helyzetben?
És Mit gondolsz, én mit csináltam?
Először is visszasétáltam, megkerestem azt a kígyót, akit láttam pár perccel ezelőtt és néztem őt, figyeltem őt, perceken keresztül. Ez nagy szó volt tőlem, hiszen egyik mindig elmenekültem, ha megláttam egyet is.
De ez még nem volt elég, tudtam, hogy még dolgoznom kell ezen és ekkor jött szembe velem egy pár napra rá egy pályázat, ahol egy gyíkot kellett megfesteni, az volt a pályázati feladat.
Nem volt kétség, ez a pályázat nekem való, szeretem a gyíkokat, mindig megállok, ha látok egyet és nézem, hogy napozik, hányféle színben pompázik. Tehát nekiültem és ahogy festettem a gyík fejét rájöttem, hogy igazából ugyanúgy néz ki, mint a kígyó. Te észrevetted már ezt a hasonlóságot?
Megkérdeztem magamtól, hogy oké, tök ugyanúgy néz ki, de akkor mégis miért van az, hogy míg a gyíkot szépnek tartom, nincs vele problémám, perceken keresztül tudom nézni, sőt volt olyan gondolatom hogy itthonra is veszek egyet, mégis miért utálom a kígyókat?
Ha te is utálod, gondold át, hogy miért érzel így?
Ahogy ezt a kérdést feszegettem magamban, megvizsgáltam, hogy milyen érzések, gondolatok jönnek fel bennem. Undorító, nyálkás, veszélyes, ijesztő, gonosz.
Szembesültem azzal, hogy az a bajom velük, hogy nincs lábuk és valamiért ettől a ténytől félelmetesnek tartom őket.
Neked van-e olyan állat vagy bármi egyéb, amitől ennyire félsz? Próbáltál-e már vele megbarátkozni? Ha igen, hogy sikerült? Mit tettél azért, hogy sikerüljön?