De mielőtt ezt gyakorlatiasabb és praktikusabb oldalról is megvilágítanám, hoztam egy rövid részletet a Semmi című könyvből:
„Eskildsen tanár úr ugyanazzal a poénnal üdvözölt bennünket, mint minden évben: – Gyerekek, örüljetek a mai napnak! Iskola nélkül vakáció sem lenne. Nevettünk. Nem a poént találtuk viccesnek, hanem a tényt, hogy idén sem hagyta ki. Ebben a pillanatban állt fel Pierre Anthon. – Semminek sincs semmi értelme, ezt régóta tudom – közölte. – Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. Majd egész nyugodtan meghajolt, s összepakolta a cuccát, amit nem sokkal azelőtt vett ki a táskájából. Búcsúzóul közönyös képpel felénk biccentett, és kiment anélkül, hogy becsukta volna maga mögött az ajtót. Az ajtó elvigyorodott. Először láttam ilyet. Az ajtó nagy, nevető pofának tűnt, ami elnyelne, ha arra ragadtatnám magam, hogy kövessem Pierre Anthont.”
Ez a kezdő jelenete a dán író, Janne Teller fantasztikus regényének, melyben a 8. osztályos Pierre Anthon abbahagyja az iskolát, felül a szilvafa tetejére, és onnan dobálja, gúnyolja társait, akik még lenni akarnak valakik. A gyerekek elhatározzák, hogy bebizonyítják Pierre-nek, az életnek igenis van értelme.
Az OK! De mi is az értelme?
Már jó pár éve, évtizede arra tanítanak minket, és mi a gyermekeinket, bármi lehet belőlünk, amit csak akarunk. Rengeteg a választási lehetőségünk, legyen szó a tanulmányainkról vagy a munkaerőpiacra lépésről.
Ritka az, hogy valaki az első munkahelyéről menjen 30-40 évvel később nyugdíjba, mint ahogy pl. az én anyukám tette. Sokkal inkább a gyakori váltások a jellemzőek: a legtöbb fiatal munkavállaló 2-3 évnél tovább nem marad egy munkahelyen. Majd néhány évvel később újra vált, sokszor nemcsak munkahelyet, hanem munkakört, szakmát, hivatást is. Sokan már a húszas éveik közepén rájönnek, hogy nem is azt akarják csinálni, mint amit éppen csinálnak, és amit évekig tanultak. Sokan ekkor, vagy akár később, a 30-as vagy a 40-es éveikben belekezdenek egy teljesen új képzésbe, és pályát váltanak.
Én is ezt a csoportot erősítem, 42 voltam, amikor felmondtam és nem sokkal előbb, már 36 évesen mertem először felvállalni tágabb környezetemben is, hogy mit is akarok én valójában csinálni, mi az én nagy álmom.
