Nemrég egy anyuka fordult hozzám egy történettel, amit ő maga úgy élt meg, hogy „visszament gyerekbe”. Egy születésnapi ünneplésről mesélt, ami elvileg örömteli pillanat lett volna, de a nap végére tele lett sértettséggel, indulattal és fájdalommal.

Megosztom röviden a történetét az ő engedélyével

„A hétvégén a legkisebb fiam születésnapját ünnepeltük. Nagy felhajtás volt, sok rokon, ajándék, torta, minden, ami egy gyereknek izgalmat, nekünk szülőknek pedig feszültséget is jelenthet. A kisfiam, akiről tudni érdemes, hogy ADHD-s, teljesen felpörgött, sehogy nem találta a helyét. Hol rugdosta az apját a kanapén, hol unatkozott, semmi nem kötötte le. Én próbáltam könyvekkel, legóval, de nem ment.

Az apja egyre ingerültebb lett, rá is szólt, én pedig inkább próbáltam elsimítani a helyzetet. Mondtam neki, hogy ne veszekedjünk a szülinapon, üljön át máshova, hagyja most a gyereket. Erre persze nekem esett, hogy ’miért mindig neki kell alkalmazkodnia’ és hogy ’ezért nőtt a fejemre a gyerek’.

Ez már önmagában nagyon rosszul esett, de a háttérből anyám egyszer csak beszúrt egy mondatot:

’Borzasztóak vagytok!’

Ott, abban a pillanatban, mintha kést döfött volna belém….

És nem állt meg itt. Később hisztérikus hangon megjegyezte, miért nem engedjük a gyereknek, hogy 30 perc mesét nézzen. Akkor már felcsattantam: elmondtam, hogy büntetésben van egy korábbi megmozdulása miatt, és nem nézhet semmit. Később, amikor pezsgőt bontott, a tízéves fiamnak is akart tölteni, ott már ketten a párommal együtt mondtuk ki: ’Nem ihat alkoholt!’

A nap végére teljesen kimerültem, és bevallom, csak azt vártam, hogy hazamehessünk.”

Miért olyan nehéz ez?

Ez a történet nem egyedi. Nagyon sok felnőtt küzd azzal, hogy amikor a saját szüleivel kerül konfliktusba, újra „gyerekszerepben” találja magát. Mintha hiába lennénk már szülők, partnerek, felnőttek, egy-egy beszólás azonnal visszaránt abba a régi érzésbe: 

„nem vagyok elég jó”, 

„rosszul csinálom”, 

„anya/apa jobban tudja”.

Ráadásul az ünnepek, családi összejövetelek eleve feszültebb terep. Sokan vannak együtt, mindenki mást vár, a gyerekek túl vannak pörögve, a szülők fáradtak, és ilyenkor egyetlen mondat is mélyebb sebet tud ejteni, mintha azt egy sima, hétköznapon mondták volna.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Művészet-coaching szakemberként azt szoktam javasolni, hogy több szinten is érdemes ránézni a helyzetre: érzelmi, önismereti és gyakorlati szinten is. Most hoztam ehhez néhány kapaszkodót.

Megoldási javaslatok művészet-coaching szemmel

1. Ismerd fel a gyerekszerepet!

Tudd kimondani magadban: „Most a gyermeki részem sérült meg, nem a felnőtt énem.” Már ezzel visszaléphetsz egyet a jelenbe.

Gyakorlat: Rajzolj két alakot: egy gyermeki „énkép”-et és egy felnőtt „énkép”-et. Figyeld meg, hogyan különböznek: színeikben, méretükben, erejükben. Tedd fel magadnak a kérdést: Mit tudna most mondani a felnőtt énem a gyermekinek?

2. Lásd meg a saját fejlődésed!

A történetben több helyen is határozott volt a kliensem (például a tévétilalom és az alkohol ügyében). Ezek már a felnőtt én döntései voltak.

Gyakorlat: Készíts egy „siker-listát”, ahol leírod az elmúlt 1-2 évben azokat a helyzeteket, amikor következetes, bátor vagy határozott voltál. Rajzolj mellé szimbólumokat vagy színeket, amik erőt adnak.

3. Válaszd le magadról a beszólásokat!

Anyukád/Apukád mondatai róla szólnak, nem rólad. Ez az ő mintája.

Gyakorlat: Írd le egy lapra azt a mondatot, ami legjobban fájt.

Válassz hozzá egy színt és fesd körbe az érzést. Aztán egy másik színnel húzd át, és írd mellé: „Ez az ő szava, nem az én igazságom.”

4. Adj jogot magadnak a határokhoz!

Jogod van nemet mondani, ami nem önzés, hanem felelősség.

Gyakorlat: Írj egy rövid „mantrát”, amit legközelebb elővehetsz. Például:

• „Ez a mi szabályunk, kérlek, tartsd tiszteletben.”
• „Most nem kérek tanácsot, köszönöm.”

Írd le nagy betűkkel, és díszítsd ki a lapot, hogy vizuálisan is erőt adjon.

Segítségedre lehetnek letölthető Megerősítő Mantráim is, amit én is használok.

5. Engedd meg az érzéseidet!

Nem baj, ha fáj. Ezek az érzések helyénvalók.

Gyakorlat: Válassz egy színt, ami a fájdalmat jelképezi, és fess vele vonalakat, alakzatokat, kuszaságot egy lapra. Aztán válassz egy másik színt, ami a megkönnyebbülést jelenti neked, és hagyd, hogy lassan „befolyja” a lapot. Ez segít az elengedésben.

Ha ez a gyakorlat tetszett, akkor további módszereket is tudok javasolni:

Az érzelmeid kifejezésében segítségedre vannak a Színes Érzések képkártyák.

Ha pedig szeretsz rajzolni, akkor a Fraktálrajzolás jelentheti számodra a legjobb megoldást!

Amennyiben mélyebben foglalkoznál ezzel a technikával, arra is van lehetőséged.

6. Készülj előre a következő találkozásotokra!

Ha tudod, hogy anyukád/apukád hajlamos beszólásokra, érdemes előre megfogalmazni magadban egy-két mondatot, amit nyugodtan, de határozottan elővehetsz:

• „Értem, hogy másként gondolod, de mi így döntöttünk.”
• „Most nem kérek tanácsot, köszönöm.”
• „Ez a mi szabályunk, kérlek, tartsd tiszteletben.”

Ezek a helyzetek sosem könnyűek, mert mély, gyermekkori gyökereinket érintik. De minden alkalom, amikor tudatosítod, hogy már felnőttként is jelen vagy, és ki tudod mondani a saját igazadat, egy újabb lépés a szabadabb, önazonosabb élet felé. És ami még fontos: nem vagy egyedül!

Rengeteg szülő küzd ugyanazzal, hogyan legyen egyszerre jó gyerek a saját szüleinek, és közben jó szülő a saját gyerekeinek.

Ha úgy érzed szeretnéd a szüleiddel való kapcsolatot megoldani, várlak szeretettel a Találkozás a Belső Gyermekeddel egyéni művész-coaching folyamatba.